Az agrárium hitelállománya tovább fog gyarapodni a következő években, a vidékfejlesztési program részeként érkező hatalmas forrás pedig a magyar agrárium versenyképességét is növelheti - mondta a Portfolio-nak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. A szakember kiemelte: ha az elmúlt öt évet vizsgáljuk, az agrár hitelpiac 2016 és 2020 között összességében 592 milliárd forinttal növekedett, ennek 62%-a a mezőgazdasági szektorban, 38%-a az élelmiszeriparban történt.
Közel háromszor több pénz jut a következő időszakban a magyar mezőgazdaság és vidék fejlesztésére, a támogatási összegek ilyen mértékű emelkedése pedig a korábbinál jóval nagyobb mozgásteret biztosít az agrárvállalkozások számára – mondta a Portfolionak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Hozzátette, a nagy összegű forrás által az agrárium fejlődése dinamizálható lesz, ami különösen fontos az olyan nagy tőkelekötésű ágazatokban, mint az állattenyésztés és a kertészet. A szakemberrel emellett arról is beszélgettünk, hogyan alkalmazkodik az OTP Agrár ehhez a „megerősített” vidékfejlesztési programhoz, mik a várakozásaik, illetve mit látnak, a zöldítés tekintetében milyen kihívások várhatók a következő években.
Az USA-val összehangoltan dolgozták ki őket.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Oroszország miatt hozott drasztikus lépést Washington.
A Balti-tenger térségébe.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?